Főoldal | Kapcsolat

Kajárpéci Evangélikus Egyházközség

A 2024. év április havi igéje:

„Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számonkéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Pt 3,15)

E-persely

Magyarországi Evangélikus Egyház

Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Kapcsolódó oldalak:

Hasznos linkek:

Archívum:

Média:

Hétvége a teremtésvédelem jegyében Kajárpécen

Teremtés ünnepe Kajárpécen, 2012 Ezév (2012) októberének második hétvégéjén immáron harmadik alkalommal tartottuk meg a kajárpéci gyülekezetben az aratási hálaadással egybekötött teremtés ünnepét. A vasárnapi istentiszteleten a terményekkel feldíszített oltár előtt a földi javakért való hálaadás mellett számba vettük azokat az emberi mulasztásokat is, amelyekkel hozzájárulunk a teremtett világ állapotának romlásáért. Egyben könyörögtünk azért, hogy megtaláljuk a helyes utat, és hogy legyen erőnk felvállalni azt a felelősséget, amelyet az Úristentől kaptunk.
      Szombaton a gyerekekkel egy délutáni foglalkozásra gyűltünk össze, ahol éneklés és játékos ismeretterjesztés mellett az újrahasznosítás – kiemeltem a papír újrahasznosításának – lehetőségeiről beszélgettünk a győri Reflex Környezetvédő Egyesület munkatársának segítségével. A gyerekek a gyakorlatban is kipróbálhatták az újrahasznosítást: régi újságpapírból saját kezük munkájával őszi falevelekkel díszített papírt „varázsolhattak”.
      A hétvégét vasárnap délután filmklubbal zártuk, ahol levetítettük Yann Arthus-Bertrand Otthonunk című képkölteményét bolygónkról és annak törékeny egyensúlyáról. A film a világ több mint ötven országába kalauzol el bennünket, miközben csodákkal, kérdésekkel és aggodalommal teli képsorai egyszerre tanítanak és ösztönöznek cselekvésre. Fotó és szöveg: JCsCs