Főoldal | Kapcsolat

Kajárpéci Evangélikus Egyházközség

500 nap imádság reformációért

Lutheránus Világszövetség

Kapcsolódó oldalak:

Hasznos linkek:

Segédanyagok:

Archívum:

A kajárpéci evangélikus egyházközség rövid története IV.

1740–1818

Kajári István elmozdítása után 1740-ben Kutsán Istvánt hívták meg lelkésznek. Az ő idejében békében élt a gyülekezet. Ő írta meg az egyházközség rövid történetét. Az anyakönyvben is érdekes bejegyzések maradtak utána. Így például 1768-ban egy esketésről, amikor a vőlegény, a gecsei Vasvári Mihály olyan részeg volt, hogy „a lábán nem állhatott”, szitkozódott, káromkodott az oltár előtt, ezért nem eskette meg, sőt deresre húzták és megcsapták. Másnap, mikor kijózanodott, a templomban az oltár előtt meg kellett követnie a gyülekezetet, csak azután jöhetett az esküvő.
      Kutsán István idejében, 1757-ben történt, hogy a vármegye vizsgálóbizottságot küldött ki, idős em bereket kérdeztek meg: Kispécen mindig evangélikus templom volt-e? Valószínű, hogy a Károly István idejében épített fatemplom helyett ekkor építettek paticstemplomot, és ahhoz kellett az engedély.
      Kutsán István 1773-ban halt meg, a fia ifjabb Kutsán István követte a lelkészségben, ki tíz év után (Vár)Palotára távozott. Az ő lelkészsége alatt, 1779-ben nyitják meg a falun kívüli temetőt Kispécen, melynek területét Kovács Mihály adományozta a gyülekezetnek. (Ez a mai temetőnek a középső kaputól Horváthék felé eső része.)
      Utóda Szabó-Farkas László, aki csak négy évig lelkészkedett Kispécen, mert négy év múlva Homokbödögére ment.
      Itt meg kell állnom, hogy kis kitérőt tegyek, és néhány sort írjak az akkori helyzetről.
      1781-ben II. József kiadta a Türelmi rendeletet, melyben engedélyezte, hogy a protestánsok, ha legalább száz család élt a helységben, építhetnek templomot és iskolát, tarthatnak papot és tanítót. A kikötés az, hogy a templomnak nem lehet tornya és az ajtaja ne nyílhat az utcára. Ekkor, az 1780-as években egymás után éledtek fel a gyülekezetek és építették templomaikat.
      Nálunk is érezhető a türelmi rendelet hatása: a lelkész Kispéc-kajári lelkészként írta be nevét az anyakönyvbe, megduplázódott a keresztelések és temetések száma (eddig a kajári evangélikusokat a kajári plébános keresztelte és temette).
      Ezekre az évekre az állíndó mozgás volt a jellemző. A lelkészek, tanítók néhány évet töltöttek valahol, majd mentek tovább. Itt is ez történt. 1787-ben Mészáros Péter jött Kertáról Kispécre. Hat évet töltött csak itt, de ez idő alatt megépült a templomunk.
      Elődeim írásait, gyülekezettörténeteit olvasgatva látom, a templomépítés pontos időpontját egyikük sem tudta már a múlt század közepétől. Meglepő, hogy rövid idő alatt ennyire elfelejtődött, ennyire nem tartották számon.
      Jó hét éve, országos levéltárunkban kutatva találtam meg egykori elődöm, Németh István vizitációs jegyzőkönyvét, melyben szó van a templomépítésről is, és ez végre megadta az időpontot. Érdemes szó szerint idézni: „A templom minek utána a régi sövény épület 1788-ban Pünkösd után el hányatott... Fel szenteltetett ez a Templom ugyan 1788-ban Sz.háromság után XX-k Vasárnapon.” – Csodálatos ez a gyorsaság, mellyel felépült. Hol vagyunk ma ettől? Húsz hét alatt! Bár később készült az oltár, a szószék, a karzat, a padok, de a templom állt! Mi kellett ehhez? Pénz is, szervezés is, munka is, akarat is, – de legfőképpen hit! Nem ennek vagyunk ma szűkében? Nemcsak egy-egy közösség, hanem egész népünk. Tanulhatnánk elődeinktől!
      Mészáros Péter után neves, nagyformátumú, író papja lett a gyülekezetnek: Perlaki Dávid. Komáromból érkezett, ahol Péczely Józseffel együtt írták és adták ki a Mindenes gyűjteményt. Több könyve vegjelent már ekkorra, közülük az egyik „A gyermekeknek jó neveléséről való rövid oktatás” című. Érdekes és sokban ma is megszívlelendő tanácsokat ad: az apa és az anya egyformán bánjanak a gyermekkel. Nagyon fontos a szülők élete, magatartása, mert „nincsen a világon nagyobb tanító a példáknál.” Perlaki idejében, 1794-ben épült az 1983-ban lebontott paróchia. Ő innét Nemesdömölkre ment, ahol esperes lett.
      1796-ban került Kispécre Németh István, ki később az egyházmegye esperese is lett. Az ő idejében készült el az oltár a szószékkel, a hat változatú orgona és a kisharang. 1802-ben választották meg gyülekezeti tanítónak Seregély Dávidot, ki hosszú évtizedekig tanított a faluban, leszármazottai ma is itt élnek. Ő a tanítás mellett a notáriusi (jegyzői) hivatalt szintén ellátta. Ebban az időben 170–180 gyerek járt iskolába. Hogyan, miként folyt a tanítás? A vizitációs jegyzőkönyv így ír róla: „szokás szerint tsak Sz.Márton naptul fogva Húsvétig tartattatnak a oskolai Letzkék, mint hogy a szülék gyermekeiket ki veszik. A Taníttás óráit nem lehet különössen ki tenni, hanem Adventben fel jövén az Ifjúság, könyörgés előtt egy letzkét mondat, könyörgés után ismét fel menvén az oskolában egész 12-ig taníttatnak, dél után pedig egy órátul fogva delesti könyörgésig.”
      Elődöm szerint ekkor már a gyülekezetben „vízkereszti és egyéb koledák sem tartatnak.” 1808-ban Kispécen 607, Kajáron 621 evangélikus élt. Kispéc akkor is homogén, egyvallású volt, mert az evangélikusokon kívül csak 20–25 katolikus élt a faluban.
      Németh Istvánnak szomorú halála volt. 1818 januárjában Magyargencsről jött hazafelé feleségével együtt. A marcaltői vendégfogadóban szálltak meg. Este sétálni ment, nem találták, csak két hónap múlva vetette partra a holttestét a Rába Malomsoknál, ott is temették el a parton. Utóda Halasy Mihály, kiről és az ő idejében történtekről a következő számban írok.

Jankovits Béla