A kajárpéci evangélikus egyházközség rövid története II.
1605–1700
Kajáron 1605-ben kedvezményt kaptak a letelepülők. Ez adott lökést a falu fejlődésének. Jöttek vissza a távolba szaladtak, és jöttek mások is. Fölépítették házaikat, és fölépítették lelki otthonukat – templomukat – melyet a lerombolt Árpád-kori templomtól nem messze a Sashegy északi részén építettek. Ebből a korból ismerjük név szerint az első evangélikus lelkészt. 1609-ben írta alá Győri (Jauriensis) István az evangélikus hitvallási iratokat, mint kajári lelkész. Ezután jó húsz évről nincsen adatunk. 1630-ben Hodik János a lelkész. Őutána már kisebb kihagyásokkal ismerjük a lelkészek nevét: Báthi János, Fábri János, Szentmiklósi János, Szakonyi Miklós, Mendöl Tamás, Tessényi Pál, Szántó András, Egyházi József és Bors Mihály neve ismert ebből a századból.
Az 1600-as évek közepén úgy Kajár, mint Kispéc hódoltsági terület, ahol nemcsak a török adóztatott, hanem a királyi területről is jöttek adót behajtani. Ez olyan nyomorúságot okozott, hogy a lakók többször el akarták hagyni falvaikat.
Kajáron 1656-ban végeztek vizsgálatot: 62 hely közül sok üres, 47 helyen laktak csak. Nagy az állathiány, a szőlőművelés a legfőbb életfenntartó. 1662-ben 57 család lakja, de attól kellett tartani, hogy az egész lakosság elszéled. Ezt egyezség megkötésével sikerült meggátolni.
Kispécről jóval kevesebbet tudunk. Kevésbé jelentős hely, mint Kajár, annak filiája. 1667-ben puszta hely, majd újra benépesült.
Az első lelkész, akiről írni szeretnék, Szentmiklósi János (Magassy Sándor szerint azonos Fábri Jánossal. Fertőszentmiklóson született, úgy vette fel ezt a nevet). Már az 1640-es években Kajáron volt, de innét Mihályiba távozott esperesnek, ahonnét 1669-ben került vissza. Az ő idejében ült össze a pozsonyi vésztörvényszék. A Wesselényi-féle összeesküvés vezetőinek kivégzése után az udvar elérkezettnek látta az időt a protestáns egyházakkal való leszámolásra. Az evangélikus és református lelkészeket és tanítókat Pozsonyba törvényszék elé idézték. Legtöbben nem voltak hajlandók megjelenni, inkább elbújdostak. A megjelentek előtt három lehetőség állt: vagy külföldre távoznak, vagy katolizálnak, vagy börtönbe zárják őket. Az utóbbiak közül kerültek ki a gályarabok is. Szentmiklósi János sem volt hajlandó megtagadni hitét. A gályarabságot idős kora miatt elkerülte, de két évig várbörtönben sínylődött, ahonnét 1676-ban került haza. 1680-ban vagy 1681-ben halt meg, mikor rác martalócok támadták meg a falut. Ő idős kora miatt nehezen tudott menekülni, a kajári Horogban vágták le.
Szentmiklósi idejéből ismert az első tanító neve: 1673-ban Hada Tamás volt a kajári tanító. Utána 1700-ig a következő tanítókról tudunk: Szántó András (ki hírnevet szerzett a győri iskolának, itt inkább prédikátor volt), Solnai Jeremiás, Molitoris (Kopjás) András és Bödő György.
A török 1683-ban Bécs felé vonultában ezt a vidéket is végigpusztította. Így pusztult el a kispéci templom, mely akkor a falun kívüli temetőben volt (a tanítói lakás és a Söveg-söröző áll ma a helyén). Utána a mai templom helyén építettek egy kis imaházat.
1692-ben került Kajárra Bors Mihály. Ő kezdte el még ebben az évben az anyakönyvet vezetni, így az ötödik legrégibb evangélikus anyakönyv hazánkban. Idős emberként került már ide, előtte hosszú évtizedekig tanító volt. Nagy volt a becsülete, főesperesnek választották, így – mivel Szenci Fekete István hitehagyása miatt 1686 és 1743 között nem volt dunántúli püspök – ő volt Észak-Dunántúl evangélikus lelki vezetője. A Győr megyei helységeket 1698-ban végigvizitáló katolikus főesperes is így ír róla: „...nálánál szelídebb, udvariasabb és tekintélyesebb evangélikus lelkészre még nem akadtam.”
E vizitáció szerint Kajárnak 1594 lakosa volt, melyből 1518 evangélikus, Kispécen pedig a 164 lakosból 134 volt evangélikus. Ezekkel az adatokkal Kajár Győr után a megye második legnagyobb helysége, mert az utána következő Mezőörsnek csak 627 lakosa volt ekkor. „Ezekkel az adatokkal” – írtam az előbb, mert kritikával kell fogadni a számokat. Bizony, a jó kajáriak lódíthattak a főesperesnek. A keresztelési anyakönyv másról beszél. 1692 és 1700 között a keresztelések száma átlagban 50 körül volt évente, és az akkori legkisebb születésszámot feltételezve sem lehetett több Kajár és Kispéc lakossága együtt 1000–1200-nál. Érdemes leírni azoknak a családoknak a nevét, melyek az anyakönyv első lapján szerepelnek: Patnok, Faragó, Zalka, Süveg, Szalay, Mészáros, Pintér, Rátz, Szabó, Komár, Fodor, Vayda, Nagy, Német, Csontág, Kutas, Horváth, Csuti, Kovács, Ferentzi, Tüskés, Varga, Bertalan, Takács.
Az 1698-beli egyházlátogatáskor megjegyzi a vizitátor, hogy a kajári templom, melyet temető vett körül, katolikus szokás szerint épült. Ezért kellett Bors Mihálynak átjönnie Kispécre. A volt katolikus templomokat ugyanis vissza kellettadni, bármilyen régóta használták is azt a protestánsok. Igaz, a kajári templomot a század elején az evangélikusok építették, de ezt nem tudták. Az akkori kegyúr, Karner Egyed pannonhalmi főapát nem tűrte birtokán a prédikátorokat, ezért kellett költöznie Bors Mihálynak 1700. július 11-én. Ekkor lett a gyülekezet központja Kispéc.
Jankovits Béla