A jó Pásztor hangja hív – ma is
A húsvét utáni harmadik vasárnap több szempontból is különleges volt a kajárpéci gyülekezet számára.
Az istentiszteleten egy kisgyermek részesült a keresztség szentségében, aki reménység szerint a szülők, keresztszülők és a gyülekezet segítségével felnőve is (meg)hallja majd a jó Pásztor hangját a világ sok zaja közepette.
A püspöki kar az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel karöltve ezt a vasárnapot a hivatás vasárnapjaként hirdette meg, felhívva a figyelmet az intézmény keretei között zajló képzésekre (lelkész, kántor, hittanár), mivel ezeken a szolgálati területeken egyre nagyobb hiány mutatkozik. Ennek megfelelően a teológia tanárai által ajánlott ének és imádság is elhangzott az istentiszteleten. (A fiatalok és érdeklődők számára személyes hangvételű tanúságtételeket tartalmazó füzetet állítottak össze és küldtek ki a gyülekezeteknek.)
Megemlékeztünk továbbá a kajári születési néhai Balogh István lelkészről, Veszprém, illetve Fejér-Komárom megyei esperesről, a Dunáninneni Egyházkerület egykori jegyzőjéről, aki a helyi gyülekezetben kapott elhívást a lelkészi szolgálatra. Az alkalom egyben Balogh István leszármazottainak családi találkozója is volt, és az istentisztelet után egy kötetlen hangulatú szeretetvendégségre is sor került.
Ezen a délelőttön az egybegyűltek jelenlétében a templomkertben elültettük a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület ajándékaként a reformáció 500. évfordulójára érkezett emlékfát (egy kőrist), amely a „puszta” emlékezet mellett sokkal inkább taníthat bennünket arra, hogy elődeink példáját és a reformáció alapelveit komolyan véve, abban gyökerezve, hitünk újra és újra megújulhat.
Ezen a vasárnapon a jó Pásztor hívó hangját egyaránt felfedezhettük a múlt és a jelen eseményeiben, és reménység szerint irányt mutat a gyülekezet tagjainak a jövőben is. Fotó és szöveg: JCsCs
Balogh István †
Talán 1951. november 1-jén, 87-ik életévében hunyt el lelkészi karunk nesztora, Balogh István volt veszprémi, majd fejér-komáromi esperes, nyugalmazott lelkész.
Földműves szülőktől 1865. április 15-én, a Győr megyei Kajáron született. A gimnáziumot Győrben, az akkor még fennálló algimnáziumunkban kezdte és az ősi soproni líceumunkban – mint eminens – fejezte be. A teológiát Sopronban és Jénában végezte. 1890-ben Karsay Sándor püspök Sopronban avatta lelkésszé.
Egyházközségünk jegyzőkönyvének 1890. évi bejegyzéseiből kiolvasható, hogy a Kajárról indult végzős teológus hallgató számára a lelkész és a gyülekezet elöljárósága által aláírt kápláni meghívó állíttatott ki, mivel „a papi vizsgára csak akkor bocsáttatik, s felszentelve csak az esetben lesz, ha valamely lelkész és gyülekezet által részére kiállított híványt tud felmutatni”.
Mint csákvári majd ecsenyi segédlelkész folytatja áldásos szolgálatát, később nevelői állást vállal Sopronban és Fajszon a Kund családnál, utána Lovászpatonán segédlelkész, ahonnan csakhamar a szomszédos vanyolai egyházközség hívja el rendes lelkészének. Húsz évig szolgál itt olyan hűséggel, melyre egyházmegyéje is felfigyel, s áldott emlékű Hofbauer Pál lemondása után esperesévé választja. 1912-ben a bokodi egyházközség meghívását fogadja el. Új egyházmegyéje is felismeri vezetésre hivatottságát és a kormánykerék mellé állítja. Előbb mint alesperes vezeti az esperesétől elszakított egyházmegyét, majd 1923 februárjától kezdve mint esperes áll egyházmegyéje élén.
Erős hite, igazságszeretete, határozottsága és bölcsessége, kiváló gyakorlati érzéke avatta vezetővé. Az első világháború utáni idők lelki és anyagi válságai között biztos kézzel vezette egyházmegyéjét. Mint a dunáninneni egyházkerület főjegyzője, az egyetemes egyház törvényszékének bírája s számos bizottságának tagja is híven szolgálta egyházát 1934. március 1-jén történt nyugalomba vonulásáig.
Amilyen áldott és tisztelt-becsült volt 44 évre terjedő lelkészi szolgálata, olyan mintaszerű volt családi élete. 1895-ben kötött házasságot Smikli Lujzával. Hitvestársával házasságuk megkötésének 60. évfordulója előtt állottak. Hazatérését és a szeretteitől való búcsúzásának teljes szellemi frissességgel megért utolsó percét is a boldog viszontlátás tudata tette csendessé és megbékéltté.
Emlékezete áldott marad közöttünk.
Magyar Géza nyomán
Források:
- Dunántúli evangélikus egyházkerület lelkészavatási anyakönyve 1783–1784, 1786–1905. https://library.hungaricana.hu/hu/view/Dunantuli_1783_1905/
- Kertész Botond: Evangélikus lelkészek Magyarországon (ELEM). Proszopográfiai rész IV. Dunántúli Egyházkerület (1783-1920). http://medit.lutheran.hu/files/dunantul_1783_1920.pdf
- A Kispéci és Kajári egyesült evangélikus Gyülekezetnek Jegyzőkönyve, 1890. évi bejegyzések
- Magyar Géza: Nekrológ Balogh Istvánról. In: Lelkipásztor, 1951. december, 505–506. o.