Főoldal | Kapcsolat

Kajárpéci Evangélikus Egyházközség

A 2024. év március havi igéje:

„Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt.” (Mk 16,6a–b)

E-persely

Magyarországi Evangélikus Egyház

Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Kapcsolódó oldalak:

Hasznos linkek:

Archívum:

Média:

Indítás az újra – Tisztségviselők iktatása gyülekezetünkben

A presbiterek beiktatása az istentiszteleten Böjt 5. vasárnapján, 2012. március 25-én ünnepi istentisztelet keretében iktatták be hivatalukba gyülekezetünk két héttel ezelőtt megválasztott tisztségviselőit.

„Az igehirdetés alapigéje (Zsid 7,24–27) arra a Jézusra irányítja a figyelmünket, aki – mint Megváltó, főpap és Üdvözítő egyben – újat hoz, új kezdetre indít minket” – hallhattuk biztatásként az evangélium üzenetében.
      Egy új kezdet volt ez az alkalom is, amikor újabb hat évre indult közös munkára régi és újonnan választott tagokkal a presbitérium. Az igehirdetés után az újonnan választott presbiterek és gondnok, valamint az új felügyelő, Budai András tette le az esküt. Ezt követően a lelkész köszönetet mondott az eddigi presbitereknek, tisztségviselőknek munkájukért, különösen is kiemelve Mózes Miklós 1985-től felügyelői minőségben végzett hűséges és áldozatos szolgálatát, egyben köszöntve feleségét is, aki a háttérben mindvégig támogatta őt ebben.
      A leköszönő presbiterek jelképes ajándéka az evangélikusok jelmondatával – Erős vár a mi Istenünk! – ellátott golyóstoll volt. A jelenleg szolgálatba álló tisztségviselők pedig egyházunk Tarts, Uram, a kezedben címmel kifejezetten az idei gyülekezeti tisztújításra szerkesztett, lelki és gyakorlati útravalót tartalmazó, névre szóló kötetét kapták kézhez. Ebben emlékeztetőül a presbiteri eskü szövege is olvasható. (A kötet gyülekezetünket érintő vonatkozása, hogy a címlapon templomunk fényképe látható.)
      Az istentiszteletet követően a kellemes, biztató tavaszi napfényben egy fényképpel is megörökítettük a közös indulást. Fotó és szöveg: JCsCs